Mi is az a Közgazdasági Olimpia?

A Közgazdasági Olimpia egy középiskolásoknak szóló, több fordulóból álló közgazdasági-pénzügyi verseny. Elsőként 2016-ban, Csehországban szervezték meg 4.000 diák részvételével. Az esemény sikeresnek bizonyult, a 2018/2019. tanévben harmadik alkalommal került megrendezésre 15.000 diák részvételével, 340 középiskolából. 2017 óta már Szlovákia is megrendezi a KO-t, a 2018/2019. tanévi felhívásban 5.000 diák vett részt.

A Közgazdasági Olimpia célja az, hogy hatékonyan támogassa a középiskolások körében a közgazdasági-pénzügyi ismeretterjesztést. A verseny nyitott minden középiskolás diák számára, így játszva tanulhatnak fontos ismereteket. A verseny további célkitűzése, hogy megtalálja a jövő tehetséges közgazdászait, és támogassa a szakmai fejlődésüket. A KO során a diákoknak olyan szakértőkkel van lehetőségük megismerkedni, akik inspirálni és támogatni tudják a pályafutásukat a későbbiekben.

A KO kérdéseinek összeállításában a csehországi egyetemek oktatói és a Cseh Nemzeti Bank szakértői is közreműködnek.

A
H
O

Mi lehet a verseny sikerének a titka?

A Közgazdasági Olimpia hiánypótló kezdeményezésnek tekinthető, hiszen korábban több tantárgyból is létezett tanulmányi verseny, olimpia, azonban közgazdaságtanból nem. Sőt, gazdasági témákban inkább csapatversenyek léteznek, egyéni versenyek kevésbé jellemzők.

A KO továbbá a gazdasági-pénzügyi ismeretek terjesztését is támogatja, hiszen a legtöbb középiskolában nincs ilyen jellegű oktatás. A verseny azonban számukra is nyitott, és a tapasztalatok szerint sokszor pont azok a diákok szerepelnek a legjobban a versenyen, akik nem tanultak ilyen tantárgyakat, azonban önszorgalomból, motivációtól hajtva felkészülnek a megmérettetésre. Fontos látni, hogy a közgazdasági, pénzügyi ismeretek napjaink elengedhetetlen részét képezik, szerencsés tehát, ha minél többen minél hamarabb hallanak ezekről.

A versenynek kiemelt erőssége, hogy kevésbé elméleti, inkább gyakorlati, életszerű példákon keresztül ragadja meg a közgazdaságtant, így könnyebben befogadhatóvá teszi az ismeretanyagot.

Kik szervezik a versenyt?

A Közgazdasági Olimpiát nemzetközileg koordinálják, ám az egyes országoknak saját olimpiájuk és szervezőcsapatuk van.

A cseheknél a versenyt az ötletgazda-alapító INEV szervezi, akiknek fő céljuk a közgazdasági és pénzügyi ismeretek terjesztése. Fő projektjük a Közgazdasági Olimpia, amelynek megvalósításában támogatja őket a Cseh Nemzeti Bank és az Oktatási Minisztérium, valamint bankok és egyetemek. Az INEV emellett tanároknak szóló szemináriumok, képzések segítségével kíván hozzájárulni a közgazdasági képzés sikeréhez.

Szlovákiában az INESS nevű szervezet rendezi a versenyt, szlovák egyetemek támogatásával.

Magyar részről a kezdeményező és főszervező az Magyar Közgazdasági Társaság, a szervezést azonban támogatja a Budapesti Corvinus Egyetem. A diákok nemzetközi döntőre való felkészítésében részt vesz továbbá az MNB Pénzmúzeuma, a Pénziránytű Alapítvány és a Budapest Institute of Banking is.

Hogyan épül fel a verseny?

Szervezését tekintve egy többfordulós verseny, amely magyar nyelven zajlik, a nemzetközi döntő kivételével.

Az első kör egy online iskolai selejtező, amelyben feleletválasztós kérdéseket kell megválaszolniuk a diákoknak – a kérdéseket egy nagy adatbázisból sorsolja a program, így minden diák más-más feladatsort kap. Ennek kitöltésére körülbelül 40 perce áll a diákok rendelkezésére, így akár egy iskolai tanóra ideje alatt is megoldható.

A legjobb diákok az országos döntőbe jutnak. Az itt megoldandó feladatsor feleletválasztós kérdéseket, geometriai-ábrázolós feladatokat tartalmaz (tipikusan például keresleti-kínálati függvény), valamint a diákoknak egy rövid, fél-egy oldalas esszét kell írniuk a megadott kérdésben, valamint egy egyszerű, pénzügyi tudást mérő számpéldát kell megoldaniuk (tipikusan például hitelezés, megtakarítások témakörben). A 10 legjobb írásbeli teljesítményt nyújtó diák egy szóbeli fordulón vesz részt. A diákoknak a szóbeli döntőn szakemberekből álló zsűri előtt egy tételsorból húzott témát kell kifejteniük, illetve ahhoz kapcsolódóan saját véleményüket ismertetniük.

Az országos döntőben legjobban szereplő diákok számára pedig megnyílik a lehetőség, hogy egy nemzetközi döntőn mérhessék össze tudásukat a többi résztvevő ország legjobbjaival. A nemzetközi forduló nyelve angol. Az írásbeli rész felépítése megegyezik a regionális és országos döntőn tapasztaltakkal, ám minden diák részt vesz egy szóbeli fordulón is. A végső sorrend az írásbeli és szóbeli teljesítmények alapján dől el.

Tematikát illetően a verseny széles lefedettségű, a közgazdaságtan számos területét érinti, valamint hazai és nemzetközi aktualitásokkal foglalkozó témák is szerepet kapnak. A tematikáról bővebb információ ide kattintva olvasható.

Mi a verseny ütemezése?

Az egyes fordulók időpontját a Menetrend tartalmazza. A nemzetközi döntő előreláthatólag az adott év szeptemberben kerül megszervezésre. Az a nemzetközi döntőbe jutott diák, aki időközben befejezi középiskolai tanulmányait, az indulás jogát nem veszíti el, ugyanúgy részt vehet a megmérettetésen.

Mire jó a közgazdaságtan?

A megfelelő közgazdasági képzés számos előnnyel jár, mind személyes, mind társadalmi szinten.

A közgazdaságtan elsajátításának személyes haszna:

  • a személyes pénzügyek jobb megértése és kezelése,
  • a médiában megjelenő információk kritikus értékelésének képessége,
  • a mai globalizált világ átfogó megértése és az állandóan változó közgazdasági környezethez való igazodás képessége.

A közgazdaságtan elsajátításának társadalmi haszna:

A közgazdaságtan alapelveivel tisztában lévő polgárok jobban eligazodnak a közéletben. A közgazdaságtan alapelveinek megértése erősebb, felelősségteljesebb és virágzóbb társadalmat eredményez.

Még egyszer szeretném megköszönni mindazoknak, akik mind anyagilag, mind a szervezés lebonyolításában segítették a verseny létrejöttét!

Pintér Balázs, Versenyző, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

A Közgazdasági Olimpia egy olyan egyedi verseny, amely támogatja a közgazdaságtan és pénzügyek iránt érdeklődő diákok fejlődését. Továbbá arra is lehetőséget biztosít számukra, hogy a potenciális jövőbeli munkáltatóikkal találkozzanak; ezzel együtt a vállalatoknak remek lehetőség, hogy rátaláljanak jövőbeli potenciális elemzőikre és közgazdászaikra. Jómagam a KO jóvoltából egy pénzügyi tanácsadó cégnél kaptam nyári gyakorlati lehetőséget.

Jakub Gromann, A cseh Közgazdasági Olimpia 2017. és 2018. évi győztese

A verseny remek tapasztalatokat adott nekem, mind szociális, mind szakmai téren. Megismerhettem kedves, motivált és ambiciózus embereket, akik most, a verseny után is sokszor erőt adnak. Betekintést nyerhettünk a Cseh Nemzeti Bankba, és volt lehetőségünk megtekinteni Prágát, amire talán a “csodálatos” szó a legtalálóbb. Nagyon hálás vagyok a szervezőknek, és eldöntöttem, hogy idén is indulok a versenyen, hiszen csak jól járhatok vele, mint ahogyan Mankiw, az amerikai közgazdász mondaná, akinek lehengerlő könyve a verseny fő forrása volt.

Nacsa Flóra, Résztvevő, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

A verseny első éve egyszerre volt örömteli, figyelmeztető és kalandos számomra. Örömteli azon okból kifolyólag, hogy sok-sok iskola rengeteg kiváló diákja és tanára gondolta úgy, hogy útra kelnek és együtt felfedezik a közgazdaságtan rejtelmeit. Figyelmeztetők voltak az eredmények, amelyek rávilágítottak, hogy mennyire hiányosak a gazdasági-pénzügyi ismereteik, és mennyi támogatást kell megadnunk a közgazdaságtan- és középiskolás tanároknak, hogy együtt leküzdhessük a minket körülvevő közgazdasági mítoszokat. Kalandos pedig azért, mert sikeres volt a verseny.

Mojmír Hampl, A Cseh Nemzeti Bank volt alelnöke

A verseny, illetve a három napos prágai kintlétünk során a tárgyi tudáson kívül számtalan élménnyel is gazdagodtunk, amik közül engem leginkább a város megnézése, a finom ételek és italok, illetve maga az esemény színvonala nyűgözött le.

Ferenczy András, Versenyző, Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium

Ismét indul a Közgazdasági Diákolimpia!

December 29th, 2023|0 Comments

A Magyar Közgazdasági Társaság a szervező partnereivel – a cseh INEV-vel, a Budapesti Corvinus Egyetemmel, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Pénzmúzeummal, a Pénziránytű Alapítvánnyal karöltve – a 2023-24-es tanévben is megrendezi a Közgazdasági Diákolimpiát. A [...]

Lezárult az idei Közgazdasági Diákolimpia

March 26th, 2022|0 Comments

A budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja, Fekete Iván Csaba győzelmével zárult a 2021–2022-es Közgazdasági Diákolimpia magyarországi döntője március 25-én, pénteken. A több fordulós megmérettetésre 29 település 56 iskolájának csaknem 200 tanulója jelentkezett. A verseny [...]