A Közgazdasági Olimpia valóban nemzetközi verseny!

A Közgazdasági Olimpia 2016. évi indulása óta immár három országban van jelen, és egyre többen érdeklődnek a részvétel iránt.

A nemzetköziség remek lehetőséget nyújt arra, hogy a diákok más országok diákjaival mérjék össze tudásukat, és a játékos verseny alatt akár hosszú távra szóló barátságok szülessenek.

Csehország

A Közgazdasági Olimpia alapítói. 2016-ban, a KO első évében 103 iskola 4.000 diákja versenyzett,2017-ben pedig már 235 iskola több mint 10.000 diákja. A 2018/2019-es tanévben 337 iskola nevezett, és összesen 15.000 diák vett részt a versenyen.

A Közgazdasági Olimpia cseh szervezője az INEV.

Szlovákia

Szlovákia első ízben 2017-ben rendezett Közgazdasági Olimpiát, rögtön 150 iskola több mint 4.000 diákjával. A rákövetkező tanévben 181 iskola 5.300 fiatalja mérte össze tudását.

A Közgazdasági Olimpia szlovákiai szervezője az INESS.

Magyarország

Magyarország a 2018/2019. tanévben megfigyelőként vett részt a Közgazdasági Olimpián, az első nemzetközi döntőn pedig teszt jelleggel jelent meg. Az első magyar KO a 2019/2020-as tanévben kerül megrendezésre.

A Közgazdasági Olimpia magyar szervezői az MKT és a BCE MNB Tanszék.

Visegrad Fund

A Közgazdasági Olimpia nemzetközi döntőjének megvalósítását a Visegrádi Alap támogatja.